Fekete Győr András

FeGyőr kivágta a biztit az MNM-nél

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség rendkívül aggasztónak ítéli a Fekete-Győr András Facebook-oldalára feltöltött videóban elhangzott fenyegetést, mely szerint az ellenzéki politikus eltiltaná a foglalkozásuk gyakorlásától azokat az újságírókat, akiket ő propagandistának ítél.

Tessék a cuccos

Nem ez volt?

Akkor talán ez?

Itt az összes. Tessék kikeresni Itt az összes! 🙂

Fekete Győr András


Meglátásunk szerint az elhangzott fenyegetést csak még súlyosabbá teszi, hogy annak megfogalmazója nem egyszerűen egy ellenzéki párt, a Momentum elnöke, hanem pártjának miniszterelnök-jelöltje is, aki ráadásul nem először ragadtatja magát a sajtó ellen erőszakot ígérő fellépésre. Emlékeztetni szeretnénk arra, hogy Fekete-Győr Andrásnak az Origo szerkesztőségében 2017-ben tett kéretlen, az újságírók zaklatására is kiterjedő látogatása sajnos már megfelelő előképe annak, amit most kilátásba helyezett.


A szakmánk nevében így most elvárjuk Fekete-Győr Andrástól: nevezze meg, mely pártokhoz tartozó, mely politikustársaival folytatott diskurzusa során keveredett vitába erről az általa radikálisnak nevezett megoldási javaslatáról.


Felszólítjuk Fekete-Győr Andrást arra, hogy tárja a nyilvánosság elé: folyik-e az újságírók listázása, propagandistának nyilvánítása a pártjában és a pártja részvételével formálódó ellenzéki összefogás politikai programjának megalkotásában.

Itt hirdetünk

    Feed has no items.

 Erre a fenyegetésre reagálva egyszersmind határozottan elutasítjuk a propagandista szó használatát is kollégáinkra nézve. Véleményünk szerint ugyanis addig nem lesz béke az újságíró-társadalomban, amíg a szuverén módon vállalt nézetek képviseletét engedjük propagandamunkának nevezni, a markáns véleményükkel kiálló kollégáinkat pedig a politikusok által meghurcoltatni, egzisztenciálisan is fenyegetni.


     Felhívunk mindenkit a médiaszakmában és a médiaszakmán kívül is arra, hogy emelje fel a szavát ez ellen a megengedhetetlen megszólalás ellen.

     Felhívunk továbbá mindenkit a Fekete-Győr András által ebben a kérdésben többségi álláspontot képviselőknek nevezettek közül – legyenek azok akár a Momentum, akár a baloldali összefogás politikusai –, hogy hallassák a hangjukat, szólaljanak fel a nyilvánosság előtt is a Fekete-Győr András által képviselt radikális nézetek ellen.
     Erre már csak azért is nagy szükség van mielőbb, mert épp holnap, március 15-én immár hagyományosan a sajtószabadságot is köszöntjük.

Most mond meg!

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments