Sümeg – Mese a bizonyítványról

A Péter

Folyamatosan derülnek ki a turpisságok, amik egy magasabb beosztásban lévő politikai személyiség iskolázottságát érintik. Kiderült már Gyurcsányról, kiderült a volt köztársasági elnökről is, hogy diplomája szövegezése nem saját, kiderült sok politikus érettségijéről, hogy megvett, vagy egyszerűen hamisítvány.

Most Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője, Szabó Krisztina tanulmányait igazoló dokumentumról derült ki, hogy nincs is. Vagyis van de nem igazi.

Szabó Krisztina, Végh László polgármester és Fenyvesi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő
Forrás: Végh László Facebook

Még tavaly májusban olyan hírek keltek szárnyra Sümegen, hogy a rendőrség egy házkutatás során lefoglalta a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének, Szabó Krisztinának az érettségi bizonyítványát. A hatezres kisváros ellenzéki vezetője, Kovács Mihály (Élhetőbb Városért) feljelentést tett közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt. A feljelentés Szabó Krisztinát érintette, aki a gyanú szerint, amikor 2011-ben a győri központú Nyugat-magyarországi Egyetemre (ma Széchenyi Egyetem), majd 2018-ban, amikor a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett, hamis érettségi bizonyítványt nyújtott be. A nyomozás február 17-én lezárult, és minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az érettségi bizonyítvány valóban hamis – írja a Magyar Narancs.

Ezekkel az érettségi bizonyítványokkal tanultak tovább az érintettek, ami ab ovó nem jogosíthatta fel őket a főiskola, vagy akár egy egyetem elvégzésére.

Persze sokan vannak akik ehhez hasonló stikliket csinálnak, akár a szaki bizonyítványukkal, csak hogy ott dolgozhassanak, ahol ezt kérik.

Ebben az esetben, viszont milliós költségvetési csalás is felmerülhet, mert a diplomához kötött munkahelyeken a fizetések is milliós nagyság rendel emelkednek. Így történt ez most is.

Durván megemelt fizetés az élettársnak

Szabónak feltehetően nem akkor kellett először a hamis érettségi, amikor jelentkezett a Nyugat-magyarországi és a Pécsi Tudományegyetemre, hanem már jóval előbb. Ezt egy, a Sümegi Szónak névtelenül nyilatkozó tapolcai orvos azzal magyarázta, hogy Szabónak 1995-ben volt szüksége bizonyítványra, hogy azt bemutassa munkahelyén, különben megfelelő végzettség nélkül nem tölthette volna be tovább az állást. Hosszú évekkel később ugyanezt a hamis bizonyítványt használta fel ismét Szabó. A rendőrségi nyomozás végén megállapították, hogy az okirat-hamisítás büntethetősége időközben elévült. Ennek ellenére jogászok szerint,

ha az érettségi bizonyítvány hamis, akkor érvénytelennek kell majd tekinteni a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú, szakirányú végzettségét is.

A nyomozás végeredményét a gyanúsított nem fellebbezte meg, tehát annak ellenére, hogy elévült és ezért nem büntethető, még nem szabályos, így a diplomája sem.

Mindezek ellenére két héttel később, március 2-án, mint a sümegi kistérség vezetője, Végh László 861 ezer forintról több mint 1,6 millió forintra emelte meg élettársa fizetését. (Emellett a sümegi egészségügyi fejlesztési iroda vezetésért további közel 400 ezer forintot kap, így fizetése meghaladja a 2 millió forintot.) Ezt a járványhelyzeti intézkedések miatt, egyeztetések nélkül, egyszemélyben tehette meg az élettárs-polgármester, nem kis felháborodást okozva ezzel a városban. 

+1

Most mond meg!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

öt × négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Tovább az eszköztárra