“Gyurcsány-terror” kiállítás

“Gyurcsány-terror” kiállítás

Ezt hívják elmebetegségnek. Azt hittem, hogy vannak dolgok, aminél nagyobb ökörséget már nem lehet elképzelni, erre tessék.

Pártotok és kormányotok – gondolom az én zsebemből is finanszírozva – indította útjára “Böszme” Feri elleni kampányukat, aminek most lett csúcspontja egy vándorkiállítás, még bumfordibb címmel. (Hitler röhög a sírjában, Sztálinnal együtt) 2006-os “Gyurcsány-terrort” dokumentáló Vérbe fojtott szabadság

Szeged önkormányzata közlekedési okokra hivatkozva nem engedélyezte a 2006-os “Gyurcsány-terrort” dokumentáló Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítás bemutatását a csongrádi megyeszékhelyen – jelentette be a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője pénteken Budapesten.

    Ifj. Lomnici Zoltán szerint ez a példa nélküli döntés a gyülekezési jog, a szólás- és véleményszabadság súlyos elnyomását jelenti, ami régóta működő baloldali módszer. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy a kiállításnak helyet adó kamion beállása a tervezett belvárosi helyszínre veszélyeztetné a sétálóutca gyalogosforgalmát – ismertette.
    A szóvivő elmondta: nem mondanak le arról, hogy – várhatóan tavasszal – újra megpróbálják eljuttatni Szegedre a vándorkiállítást.
    Egyben feltette a kérdést: mit vár a szegedi polgármester a tárlat bemutatásának megakadályozásáért Gyurcsány Ferenctől cserébe?
    Ifj. Lomnici Zoltán arról is szólt: a szervezőket is meglepte a tárlat iránti érdeklődés, több olyan város is jelentkezett a bemutatás szándékával – például Sopron és Bicske -, amely az eredeti tervek szerint nem szerepelt a vándorkiállítás állomásainak sorában.
    Végül hangsúlyozta: annak ellenére megtartják az október 23-ára tervezett békemenetet, hogy a baloldal megpróbálja súlyosan korlátozni a gyülekezés, szólás- és véleményszabadságot, illetve a baloldali sajtó elhallgatja a “Gyurcsány-terrort”. A békemeneten ’56 hősei mellett a 2006-os “Gyurcsány-terror” áldozatairól is megemlékeznek – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
    A CÖF-CÖKA szervezésében, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére szeptember 18-án útjára indított vándorkiállítást egy kamion rakterében rendezték be, és több mint húsz településen látható október 23-áig. A kamionon a kiállítás címe mellett az őszödi beszédből vett idézet szerepel:

“Hazudtunk reggel, éjjel meg este”, illetve a “Ne hagyjuk, hogy újra megtörténjen!” felirat. A kiállított tárgyak között gumilövedék, könnygázgránát kilövésére alkalmas karabély, akkori rohamrendőr egyenruha látható, továbbá öt televíziós képernyőn vetítik a 2006-os tüntetések felvételeit, a résztvevőkkel készített interjúkat. Eközben a hangszórókból az őszödi beszéd szól.

Most mond meg!

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments