Az orosz nem vonul vissza, csak újra pozicionál

A Pentagon szerint nem szabad hinni az orosz csapatmozgásoknak, mert azok nem a visszavonulás jelei, inkább az újrapozicionálás áll mögötte.

Kedd délután tovább folytatódtak az intenzív harcok Kijev külvárosai körül, különösen a város északnyugati és északkeleti részén, annak ellenére, hogy ukrán és orosz tisztviselők bejelentették, hogy Moszkva egyes egységeket a fővárostól és Csernyihivtól is elmozdít.

A CNN csapata a főváros keleti részén, a frontvonalhoz közeli lakónegyedbe látogatva (5 km-re Irpintől) hangos és gyakori bejövő és kimenő tüzérségi robbanásokat hallott. Szórványosan több rakétakilövő rendszer is hallható volt.

A belvárosban is ugyanolyan erősséggel és gyakorisággal lehetett hallani légiriadó-szirénákat és tüzérségi ágyúzásokat, mint az előző napokban.

A közeli ellenőrzőponton az ukrán területvédelmi erők egyik tagja, Jurij Matsarszki a CNN-nek azt mondta, a harcok nem csökkentek az elmúlt 24 órában.

“Tegnap folyamatosan ágyúztak. Sok volt az ágyúzás éjszaka és ma is reggel és most is este”

– mondta.

“Amennyire én látom, itt Kijevben nem találtak el célpontot, tehát rakétaelhárító rendszerünk jól működik”

Azok a lakosok, akikkel a CNN riportere beszélt, gyanúsnak tartják Oroszország azon bejelentését, miszerint kivonja erőit a térségből, és hozzátették, hogy Moszkvában nem lehet megbízni.

A Pentagon szóvivője John Kirby a következőket mondta egy sajtótájékoztatón

Úgy gondoljuk, hogy ez egy áthelyezés, nem pedig valódi kivonulás, és mindannyiunknak fel kell készülnünk arra, hogy figyeljünk egy jelentős offenzívára Ukrajna más területei ellen. Ez nem jelenti azt, hogy a Kijevet fenyegető veszély elmúlt”

A védelmi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy bár „kis számú” orosz haderő „az elmúlt napokban” eltávolodott Kijevtől, Oroszország továbbra is „masszív brutalitást” tud okozni az országgal

szemben, beleértve a fővárost is.

Borítókép: John Kirby, a Pentagon sajtótitkára beszél újságírókkal a március 29-i keddi tájékoztatón. (CNN/Pool)

Via cnn.com

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*